Európai kiberbiztonsági hónap: októberi programok a biztonságos internetezés jegyében

Report this content

Kíváncsi arra, hogyan védheti meg magát az internetezés közben Önre leselkedő veszélyektől? Ha igen, csatlakozzon a kiberbiztonsággal foglalkozó uniós kampány, az európai kiberbiztonsági hónap keretében idén októberben sorra kerülő tucatnyi program, webinár és más kezdeményezés egyikéhez. A rendezvénysorozat, amely a mai napon veszi kezdetét Brüsszelben, 25 országban (a felsorolást lásd alább) több mint 100 esemény és program – köztük információbiztonsági tanácsadás, versenyek, oktatás és bevált módszerek megosztása – révén segíti majd az érdeklődőket, hogy jobban védekezhessenek az online veszélyek ellen. A kampány szlogenje, „A kiberbiztonság mindannyiunk felelőssége – Stop.Think.Connect.”, mindenkit arra buzdít, hogy bővítse az internetes biztonsággal kapcsolatos ismereteit, és segítsen másokat is a számítógépes fenyegetések elleni védekezésben. A digitális egységes piaci stratégia elősegíti majd, hogy az uniós ágazat több és az eddigieknél biztonságosabb megoldást bocsásson rendelkezésre, és arra ösztönzi majd Európa valamennyi lakóját, hogy ezeket a megoldásokat alkalmazzák. E cél megvalósításának elsődleges eszközeként olyan partnerséget alakítanak ki, amely a köz- és a magánszféra együttműködését fogja elősegíteni a technológiák és az online hálózatok kiberbiztonsága terén. Ugyancsak a fenti célt szolgálja majd az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv felülvizsgálata (amelyre a tervek szerint a fent említett partnerség létrehozásával párhuzamosan, 2016-ban kerül sor).

Az európai kiberbiztonsági hónapot az Európai Uniós Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) idén harmadik alkalommal rendezi meg, az Európai Bizottság és Unió-szerte több mint 100 partner (helyi hatóságok, kormányzatok, egyetemek, szellemi műhelyek, civil szervezetek, szakmai szövetségek) közreműködésével. A kampány nemzetközi dimenziót is ölt: az Egyesült Államokban folytatott kezdeményezésről itt olvashat.

Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök kijelentette: „Az internetes támadások elleni védelem mára már központi kérdéssé vált mind a fogyasztói bizalom, mind a digitális gazdaság vonatkozásában. A digitális eszközök és online hálózatok nyújtotta lehetőségeket akkor tudjuk a legjobban kiaknázni, ha teljes bizalommal alkalmazhatjuk azokat. Létfontosságú felhívni a figyelmet az online kockázatokra és fenyegetésekre, valamint arra, hogy a kiberbiztonság mindannyiunk felelőssége. A cél az, hogy a felhasználók internetezés közben megalapozottabb döntéseket hozhassanak, és megvédhessék magukat a kockázatokkal szemben." (A teljes blogbejegyzés itt olvasható.)

Günther Oettinger, a digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztos elmondta: „Ahhoz, hogy a digitális világ biztonságos hely legyen mindenki számára, valamennyiünknek erőfeszítéseket kell tennünk. Ez egyaránt vonatkozik a politikai döntéshozókra, a kutatási és ipari szereplőkre és a polgárokra. Annak érdekében, hogy az európaiak teljes mértékben élvezhessék a biztonságos internet előnyeit, azzal is tisztában kell lenniük, milyen veszélyek leselkedhetnek rájuk internetezés közben, és tudniuk kell, hogy a mindennapokban hogyan járulhatnak hozzá aktívan saját biztonságukhoz. Az európai kiberbiztonsági hónap nagyszerű lehetőséget biztosít a bevált gyakorlatok terjesztésére és az általános tájékozottság növelésére, ezáltal pedig a kiberbiztonság Unión belüli színvonalának emelésére."

Az ENISA ügyvezető igazgatója, Udo Helmbrecht professzor elmondta: „Mivel társadalmunk folyamatosan digitalizálódik, és hamarosan átlépünk az IoT („internet of things”, „a dolgok internete”) és az intelligens városok korszakába, az e-készségek és az internetes biztonság olyan alapvető erőforrásokat jelentenek, amelyek fejlesztése és folyamatos megszilárdítása fontos feladat. Az Ügynökség jelenleg azon dolgozik, hogy a kiberbiztonsági hónap eseménysorozatára építve egy teljes hálózat- és információbiztonsági közösséget hozzon létre.”

Események – az októberi menetrend

Az európai kiberbiztonsági hónap programjai, melyek egész októberben zajlanak majd, minden héten más témát járnak körül.

1. hét – október 1–4.: Kiberbiztonsági képzés munkavállalók számára

2. hét – október 5–11.: A munkahelyi kiberbiztonság kultúrájának megteremtése

3. hét – október 12–18.: Európai programozási hét mindenkinek

4. hét – október 19–25.: A felhőalapú megoldásokról érthetően – mindenkinek

5. hét – október 26–31.: Digitális egységes piac mindenkinek

Az európai kiberbiztonsági hónap eseményeinek színhelyéül Belgium, a Cseh Köztársaság, Németország, Észtország, Görögország, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Írország, Magyarország, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovénia, Finnország, Svédország, Ausztria, Ciprus, Luxemburg, Norvégia és Izland szolgál.

Az ENISA és a Bizottság minden héten jelentéseket tesz közzé, valamint eseményeket és különböző tevékenységeket szervez az adott témakörhöz kapcsolódóan. A rendezvénysorozat többek között oktatási programokkal, stratégiai kongresszusokkal, a felhasználók számára tartott általános bemutatókkal és online kvízekkel várja az érdeklődőket.

Az ENISA minden héten új anyagot tesz közzé, amely ezen a linken érhető el.

Amennyiben kíváncsi arra, milyen tippekkel szolgál az ENISA a biztonságos internetezés elősegítésére oktatók, munkavállalók, IT-szakemberek vagy az egyszerű felhasználók számára, látogasson el erre az oldalra.

Október 8-án, csütörtökön, brüsszeli idő szerint 22 órakor a Twitteren csevegést indítanak a kezdeményezés egyesült államokbeli résztvevői. Kövesse a csevegést a #CyberSecMonth vagy a #ChatSTC oldalán.

Tudni szeretné, mennyire van biztonságban internetezés közben? Töltse ki ezt a kvízt!

Biztonsággal kapcsolatos információkat bemutató infografikákat ezen az oldalon talál.

Bizalom és biztonság a digitális egységes piacon

Az Európai Bizottság számos módon járul hozzá a bizalom és a biztonság megszilárdulásához a digitális egységes piacon: megteremti a jogi keretet Európa kiberbiztonsági potenciáljának növelésére (történetesen az e célra létrehozott európai uniós kiberbiztonsági stratégia és a hálózat- és információbiztonsági irányelv révén); erőfeszítéseket tesz az online kommunikáció adatvédelme érdekében (melyek eredménye az uniós adatvédelmi irányelv és az elektronikus hírközlési adatvédelmi irányelv); támogatja a magas szintű kiberbiztonsági kutatást és fejlesztést (a H2020 programba való, mintegy félmilliárd eurót kitevő beruházással), valamint megszilárdítja az európai kiberbiztonsági ágazat hátterét. Az áprilisban közzétett európai biztonsági stratégia is alapvető témakörként foglalkozik a kiberbűnözés kérdésével. A Bizottság ezenfelül saját tisztviselői körében is folytat figyelemfelkeltő tevékenységet a kiberbiztonsággal kapcsolatban: képzéseket szervez, valamint az év elején kampányt indított a témakörhöz kapcsolódóan.

Hasznos linkek

-      Kiberbiztonság és adatvédelem a digitális menetrendben

-      Európai kiberbiztonsági hónap – 2015. október

-      Európai kiberbiztonsági kihívás

-      A hálózat- és információbiztonságról szóló európai egyetemi kurzusok és képesítési programok

-      Az Európa-szerte zajló programokról itt tájékozódhat.

-      Kövesse az eseményeket a Twitteren itt: #CyberSecMonth, #OctoberNIS, @CyberSecMonth

-      Olvassa el kiberbiztonsági nagyköveteink inspiráló történeteit!

Tags:

Documents & Links